2016. október 10., hétfő

Korona-csakra (fejtető-csakra)



Szanszkrit neve Sahasrara, jelentése ezerszeres. A korona-csakra a megvilágosodás székhelye. Rajta keresztül állunk összeköttetésben a tulajdonság nélküli és alakot nem öltött isteni lénnyel. A korona-csakra eleme a gondolat, általa sikerül tökéletesen megértenünk azt, amit korábban értelmileg, majd később intuitív módon fogtunk fel. Uralkodó színe az ibolyakék, de a fehérig minden színben megjelenhet. A Sahasrarában távolabb jutunk az anyagi világtól, és ezzel együtt a tér és idő korlátaitól. Ez a hely az igazi otthonunk. Innen indul nagy utazásunk az életbe, és fejlődésünk végén ugyanerre a helyre jutunk vissza. Itt élünk, és itt éljük meg önmagunkban Istent, itt egyesülünk az isteni eredettel, amelytől származunk. Saját energiamezőnk beleolvad az univerzális energiamezőbe.
Elhelyezkedése :  a koponya teteje, az agyi idegköteg.
Hozzárendelt testrész : idegrendszerünk és a nagyagy, valamint a koponyalemezek és a kutacs kapcsolhatók hozzá.
Hozzárendelt mirigy :  belső elválasztású mirigyünk a tobozmirigy.
Érzékszervi funkciója nincs, de az empatikus képességünk erősítését segíti.
Asztrológiailag a Ketu vagy Sárkányfarok, a Hold déli vagy leszálló csomópontja felel meg neki.
A Korona-csakrában megbúvó blokkok oldását az alábbiak segítik:
Drágakövei az ametiszt és a hegyikristály.
Aromaterápiában a lótusz és a levendula illata segíti a gyógyítást.
Gyógynövényei közé a levendula, a lótusz és a csillagtulipán sorolható.
Ételei a nyugtató, csillapító hatású étkek, melyek segítenek a mentális zavarok, az idegrendszeri problémák kiegyensúlyozásában, illetve a hagyma, a padlizsán és a lila káposzta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése